Ő alszik. Kipiheni. Remélem és kívánom.
12.30.2003
Előszilveszternek is nevezném. Marmint a mai napot. Nevezetesen máris virslit eszem, mar egy zacskónyit elpusztítottam, reggel nyóc óta sörözöm, ami mondjuk nem nagy szám mifelénk, csak mégis. Akinekem vermetás, gyüjjék az Ipolyba üstöllést!!! Most indulok, csak felkapok valamit.
Ő alszik. Kipiheni. Remélem és kívánom.
Ő alszik. Kipiheni. Remélem és kívánom.
Minden megvan
Kezelhetetlennek éreztem magam, antiszociális, mániákus depressziós, paranoid voltam, féltem már mindentől, az emberek legkülönbözőbb csoportjaitól, a cinizmusuktól, hatalomvágytól, gonoszságtól. A saját megfelelni nemtudásomtól. Megengedtem magamnak ezt. Ezt-azt.
Ma reggel 7 óráig tartott ez az állapot.
6-kor összepakolta a cuccait a sporttáskába és kisétált, hogy visszajöjjön negyed óra múlva, pedig te nem mentél utána, senki után nem mész; legkönnyebb lemondani, mégcsak el sem menekülni az országból, a városból, a környékről, hanem kurvára magad előtt is megjátszani a kibaszott keményfaszacsávót. Mert te aztán pillanatok alatt odabaszol bármit. Egyszerű ez.
De nem, ki lehet ebből jönni, tisztázni a szerepeket, kerüljön a helyére minden, ha ez kell; lemenni a közértbe, pótolni a mosóport, fogkrémet, kávét, a sört a hűtőben, cipelni a sok fogyasztási cikket a nyirkos reggeli utcán, miközben ott legbelül incselkedik kedves ismerősöd, a szabadság enyhe mámora.
(A vízben oldódó gyógyszerekben (katflán) az a kibaszás, hogy 2x is meggondolja az emberfia, bevegye-e?)

Úton lenni jó. Megállni mondjuk Enesén vagy Fehérváron az elkerülőnél, vhol egy benzinkútnál, meginni egy kávét a fából applikált autósbüfében. Jó, nem egy road-movie, belátom. Kópházán a Terciában enni, megadva a módjót, ott lehet (on the road, persze). Mindezt 1. hóban, 2. nyári szürkületben. Neusiedl am See esős időben. Nem Bp, London, Párizs, talán megvan, mire gondolok. Mert amit érzek, az: közel az otthonodhoz. Anima.
Nem akarok debreceni diák lenni, gondolhatnók. Pedig.
Ha még 1x születnék, akkor is csak debreceni diák akarnék lenni!
Igen. Hogy rohadjak meg, AZÉRT.

A semmi ágán, vagyis rosszkedvünk tele.
Napersze. Nem írok, mer' olvassátok. Mer' el is mondhatnám, ha akarnám, hogy tuggyátok. Nem köll a részvét. Nem köll itt má' semmi. Nem vagytok a barátaim, se az ellenségeim.
Semmi és minden vagytok, csak mint én - fekete, fehér.
Minden amit mondtok legyen igen, igen, nem, nem. De hogyan várjam ezt el? Tőletek, magamtól? (Bezzeg Pál a rómaiaktól.)
Semmi gond, kedveskéim.
Levegőt vesz, hevesen fülel, távolból jövő zavaros kiáltások törik meg ismét a csendet, téli bosszantás!, téli bosszantás!

12.26.2003
Az előbb újra elfogott az a kiírthatatlan, .jav., kiirthatatlan érzés (bár nem kiírhatatlan, de azt meg nem blogba), ami talán kispolgári, talán szentimentális, de lehet, hogy nosztalgia. Hiány. A valahová tartozás igénye. A család nemléte-lét. Van családom. Olyan, amilyen.
Kinéz a rossz ablakon: hetedik emelet látja messzi a templomtornyon, és szorong, szinte szűköl. Hideg, verőfényes karácsonyi nap, szeretné, ha a zsebébe nyúlva a jó kis Skodakulcsát tapintaná, megnyugodva. Beülne, a távolságot, mint üveggolyót, megszokott hely, megszokott arcok, a megszokott érzés. Örülni, nem, biztosat érezni. Enyhe szedáltsággal, tettrekészen.
Már nem tudom, mi az, amit siratok; siratom-e.
Kereszteket cipelni csak mély nyugalommal és megbocsájtással. Ha már volt megbántódás, harag, neheztelés. Volt. Megbocsájtás-megbánás. Volt az is.
Elfogadható rend.
Talán az.
Nem fáj. Csak ha nevetek

12.22.2003
Mozart: Requiem. Hamárkarácsony, gondolom.
Chapter 1.
Hazamegyek, letudom a gyerekkori havert. Letudom, mert neki van mondanivalója, nekem meg nincs. Hosszú. Karácsonyfa faragása, ugyanazzal a kalapáccsal ütöm a kést a 7. emeleten vagy 8-10 éve. Bevett szokásjog. Valszeg én diszitem a fát, alone, mert a húgomnak van már manója, akinek külön fája van. Én fogom kihúzni anyámat a főzésparából, határozottan jobban kapkodok a konyhában, mint Ő.
Remélem, ha már kötelez?, az elmúlt évekhez hasonlóan jönnek a rokonok éjjel, legalább azt is letudom. A 10-dik szaros, hamis, szegény karácsony. Nekem, mégha családom lesz is eccer, nem hiszem, hogy meglesz az a hamisítatlan, mint annyi másnak.
Chapter 2.
Tényleg úgy. Viszont nem tuttuk, hogy a körülményekhez képest 110%-os angyalkáskarácsonyunk lesz. Mögöttem egy hamisítatlan, 20 hónapos angyal szedi ki az összes szálat a cigisdobozból. Megkinál engem is.
Tegnap óta ha 2 órát aludtam, potteröt letudva. Megváltás lesz az alvás, de azt ilyenkor szinte bármeddig lehet lebegtetni. Az év legellenszenvesebb beszólása illene ide: no para. (Milyen kár, hogy a médiából vett frázisok általában 5 évesek.) És az már valami.

12.21.2003
Nincs nagyon mit szépíteni: az igazi, elmebetegségbe csúszó állapotban voltam hajnalban. Meg is kaptam érte a magamét. Haragszomrádat játszanak velem, megtehetik, nem tudok mit mondani rá, tekintve, hogy hirtelenke vagyok, aztán meg eloszlik a köd, marad azt eredmény, én meg nézek bután. Nehéz eset.
12.18.2003
Na ezt neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!
Hol az böngésző fagy le,
Hol a teljes oprencer,
HOGY ROHADNA SZÉT,
EZ AZ EGÉSZ KIBASZOTT KÓCERÁJ,
OTT AHOL VAN!
Hol az böngésző fagy le,
Hol a teljes oprencer,
HOGY ROHADNA SZÉT,
EZ AZ EGÉSZ KIBASZOTT KÓCERÁJ,
OTT AHOL VAN!
12.17.2003
Terike néninek élettársam nyit csak ajtót, én nem vagyok szegénnyel toleráns, illetve semmilyen nem vagyok, mert nem veszek tudomást róla, kivéve ha fél óráig tartóztatja az ajtóban paranoid agyérmeszes monológjaival, miszerint itt a karácsony, a rolót meg mindenféle kommunista/nyilas/ávós/KGB-s nemtudomkik baszogatták, ezért elromlott, mostmondja meg - itt sírásra áll a hangja, az ilyennek rohadna meg minden rokona, hogy szégyenszemre a szomszédokhoz jár szerencsétlen panaszra/jószóra. Ha meg valóban senkije, akkor kivánok neki sok ilyen szomszédot, aki nem én vagyok.
---
A csaj beteg, én taknyos,téli bosszantás, vagy az életmód, amiről már unok beszélni is. Semmi gond, az idén sem sikerült megalapoznom az újévi fogadalmakhoz elengedhetetlent.
Fogadalom terv, csakazértis: elkérem Cézártól a korit, és akkor lehet, hogy kimegyek a jégre. Vicc.
Spórolós fogadalom sem jó, mert azt máris túlteljesítettem:
Ezt szívom:
ez helyett:
cca. 150HUF megtakaritas/pakk, az havonta a gázszámla rám eső része.
Akkor ezt tisztáztuk.

12.16.2003
Teljes zéró állapot. Az összes tervem, álmom, a jövőbe vetett hitem oda. Tudom, hogy minden csakis a mostani életmódom mellett változhat meg, de az meg kiszívja belőlem az ambíciót. Nem állandóan, de időről-időre. Ez az egyik oldal.
"Két aggály között vergődik minden szerelmem: az egyik a túlságosan pusztító eksztázistól, a másik a kerepelő rutintól való félelem."
Ez a másik. De ez a jó. Hit, bizalom tisztelet. Szenvedély. Otthon.
NA most panasz vagy nempanasz?

március 19. 20 óra 50 perc
minden új nap egy új tákolmány
olyan konstrukció
amiben mindig ugyanaz a köd üli meg a házat
fél maroknyi gyógyszerben bízva
felemelhető a fej mozgatható a kéz a láb
fölös aggodalom nélkül átláthatók dolgok
és nagyjából egy-két szóban összefoglalható
csekély számvetéssel mindaz mi ma is elmarad
így indulok neki öncsalással
mint aki a napi futamot meg tudja nyerni
öröm nélkül és belenyugvással
várom hogy mindenre lesz magyarázat
(rokonságom egyetlen épkézláb tagja követte el)

Távirat
szeretlek
halálig
hordozlak
mint
bűneit az eretnek
(drága Pátkai Tivadar verse - az Anna presszó az egyetlen, ahol Győrben igazán otthon érzem magam, hála neki is)

Negyedikes voltam a szakközépben és csak én olvastam a sulikönyvtárban az irodalmi folyóiratokat. Igazából az elsőt a nagybátyám adta ide. A MŰHELY-t (anno ezt az oldalt sikerült összehoznom), ami a kisalföldi, észak-dunántúli vonalat képviseli. Kultúrkört. Villányi László: Az alma íze c. kötet bemutatójára is magával vitt János, ott találkoztam egy
Jász Attila nevű költővel, aki talán Tatán él. Neki most találtam meg egy publikus naplóját. Internet=Blog. Ez nem konklúzió, de eléggé igaz.
(Itt a link, mert a blogger brokennek itéli, pedig él: http://www.jamk.hu/ujforras/020920.htm)
Itt múködik Győr kicsit konzervatív, jobb sorsra érdemes kulturális savaborsa. A Győri Levéltár épületében. Sajnos nehéz nekik a vidéki frusztrációt leküzdeni. Langyos víz, kivéve a Mediawave, of course.

Előkerült Angel. Nagyon megörültem, szeretem ahogy/amit ír. Nem tudni, Ő van-e az alábbi képen, de én úgy képzelem, igen.
12.15.2003
"Bakancsunk mindig a lábunkon."
Volt egy egy ilyen mondatunk.
A sznobság, az akkori, a citromsárga cimkéig terjedt, kb.
Tegnap jutott ez eszembe, trendi kis faszként egy konyhában ülök, irtóra bebaszok, perverz állat Chivas Regal 12 vaniliás kólával, hogy legyen neve a gyereknek. 4 órás szinte-monológ, aminek örülök, mert ki kell beszélje magából a 6 évet a fiú. Hat év verbalisan.
Mindenki cipőben ül. A WabiSabi jutott eszembe, vajon az valódi fesztelelnség, vagy a cipő az hozzánknőtt? Ti. hogy kocsmahangulatban jobban oda tudunk figyelni egymásra?
(Cipő-vonal elsikkadt. A trendi fiú különben nem veszi le, mert narancssárga öve van, ahhoz meg ugye kell a cipőnek narancssárga csikjai, ilyenek. Teccen a csajának, magának. Fülig Jimmy is eszembe jutott, persze.)
---
Paranoia hullámok törnek előre, húzódnak vissza, egy kelet-európai Hunter S. Thompson, az vagyok.
De nem, szart, Ren Hoek vagyok.
Mit akarok?
Talán csak annyit, ne engedjem boldogságomat elrontani, a körülmények játékává degradálni.

Szurreal is out
Megszuntette a blogspoton Magát.
A kis lamer-lány, egy törölt post-ot regisztrált az AllSearch, amiben konkrét dolgokat írt. Ezt megtalálta a papája. Otthon egy printelt verzióval elővette a család. Hogy zavaros, trágár etc. Nem tudom. Mit lehet erre mondani?
Az Angyal miatt bukott le.
Nem számított Luciferre.

12.14.2003
Tragic Kingdoom
Kézilabda. Katasztrófa.
Ahogy az olimpián.
Most lehetne belemenni.
Ilyen-olyan kishitűség.
Nagy nyomás, satöbbi.
A sírt, hol nemzet süllyed el.
Szegény Radulocics és főként: szerencsétlen Pálinger Kati.
Én az Ő helyében...persze annak se lenne semmi értelme.

12.13.2003
12.11.2003
Plötzliches Abendessen
Amikor már elmegy az életkedved, mert bombariadó van a kínain és a 4-es buszra szálltok, ami nem jó hazafelé, ezért kénytelen vagy a fél órás dugóban vesztegelés közepette félbehagyni az év végi szavazást kedvenc újságodban és a sarkadra állni, szállnátok le már a Dózsa György úton!, ahonnan mi sem természetesebb, a baljós árnyakkal teli lepusztult Szabolcs utcán keresztül vezet az út a Lehel térig, hideg van, egy másféle karácsonyi forgatag, akkor hirtelen a természet szavára - hasadra - hallgatva befordítod, berántod, csalogatod, irányítod párod a csarnokba, ahol hirtelen mindenki készséges, közvetlen, kellemes, a régi árak a megújult helyen és dolgotokvégeztén hazatértek bérleményetekbe, annak egyik újabban erősen preferált szegletében kezdesz eleinte kóricálni, sündörögni, terepszemlézni, majd átérezve, hogy ez tér, közeg, helyszín is lehet hát otthon, a nosztalgia, a régmúlt emléke csak téli bosszantás!, ha ekkor tehát a burgonyát a burgonyaropogósnál tanult módon tisztítod, mosod, darabolod (gy.k.: a megtisztított, megmosott burgonyát kb. kétszeres vastagságúra daraboljuk a szalmaburgonyához viszonyítva), sós vízben puhára főzöd, szitán áttöröd, az időközben felforralt és vajjal rozsdamentes acélüstben habosra vert tejet hozzáadod, fehérborssal, őrölt szerecsendióval füszerezed, a sütőben utoljára ellenőrzöd a májast és a kolbászt, melyekről már időközben eltávolítottad a kiszáradást megakadályozó alufólia felső rétegét, szedsz, mustárt is, bőven (nemúgyvanazvendelinfiamholmaradnakakülönbözőmustárok). Egyedül ülsz a karácsonyi koszorúval, mandarinnal diszített asztalhoz, s kedved, étvágyad még az is fokozza, hogy tudod, ez már nem az a magányos vacsora, nem az a meztelen ebéd, mint amelynek jó rosszkedvedben annyira tudtál káromkodva örvendeni.
12.10.2003
Kibasznak az ágyból, rám hivatkozva of course, tej sehol, értsd: kávé, illetve van, persze van vmi híg lötty, áttetsző, barna szar, kösz. Itthagyom a horrorflat-et, actually. Hegedűs utcai kávéreggel, korrekt capucc, Stella draught 0,25, ex-szamizdat. Eloszlik, otthon non-fengshui bútortologatás, döglés, ahogy a köldöknézést mifelénk nevezik. Enni, inni. Amenniben bármelyikünk hajlamos lenne a szövetállomány gyarapítására, már régen félóránként segíthetnénk egymásnak a perisztaltikában.
12.09.2003
Since 1997
Choose no life, no friends, no family.
Choose a big computer, hard drives the size of washing machines.
Choose old cars and electric coffee makers, no sleep, high caffeine, a rented shoebox.
Choose black jeans and matching combat boots.
Choose Sendmail and wondering why you´re logged on on a Sunday morning.
Choose your future.
Choose sysadmining.
MaNcs'97.40.
Karácsonyi flash 2.
Volt a 97-es évnek valami elementáris, változásokkal járó ereje. Katonaság, utána kisfalu-külváros, aszkéta életmód. 60 000 Ft-os telefonszámla. ICQ. Kis magyar internet. GTA 1 !!! Carmageddon. Jedi Knight. Hot Dog Pro 4.5 Kacérkodások: Lite. 3DMax.
Végül mégsem lettem olyan, mint a fenti idézetben vázolt arcok. Például Plastik aka Angelday, aki már akkoriban is hardcore nyomta. Bár neki soha nem volt szerencséje rombuszos ekit felezni a vele fényképezkedő hölggyel a Top-ban egy vasárnap reggel. Mondjuk nem is dobta túl magát azzal a bogyóval, tehát nyilván nem üvöltötte végig az utat Tihanyig, mínuszban, nyitott ablaknál és nem szolgálta ki szüleit és amerikai rokonait* 3 órával később azzal a rámerevedett vigyorral/vicsorral az arcán, ami a megrögzött metamfetamin- és MDMA-fogyasztók sajátja.
* SAJÁT

Idegenek közt úgyis fárasztó egy reggel
:::Mert ahol zsarnokság van, ott lassú a net. UPCSuxx.:::
Ma reggel ráeszméltem Raymond Queneau: Zazie a Metrón c. könyvének létezésére. Hmm.
Ma reggel jegesteát kivántam. Hála a reklámoknak: Nesteát. Nem volt. Lipton. 0,55l beküldve.
Ma reggel mindenik ágyban.
A ma reggel a közértben indult, ahová kis vagánysággal köntösben is átugorhatnók.
Ma reggel rá kellett döbbennem, hogy nincs köntösöm.
Ma reggel elfelejtettem a vaniliáscukrot, meg a tojást.
Visszamegyek, mert palacsintát kell sütnöm Nekik.
Ma reggel az első mondata az volt, hogy az Ő túróspalacsintájába ne legyen mazsola. Gondolom, se Manócska, se Fülöpke, se Tádé. Ezt ugyan nem mondta. Mindjárt megkérdezem.
Amit én vásároltam túróstáska címszó alatt, abban egy darab túró se, nemhogy mazsola.
:::Mert ahol zsarnokság van, ott kispórolják a buktából a lekvárt.:::
(Ooops up! Felhívom kedves versenyzőink figyelmét intertextualitásukra. Az előző mondatban burkolt utalás volt kamaszkorunk egyik meghatározó könyvére. A megfejtéseket etc.)

12.08.2003
A HORROR-rol, roviden, burkoltan. Elegem van az ejszakaban valo aktiv reszvetelbol. Amivel jar. Penz, drogok, fegyverek, no meg a pinak - mondotta volt Zolee (azt a lemezt meg komaltam). Nem reszleteznem, de nem akarom tovabb csinalni, nem ott legalabbis. Nem fer bele, mar reg nem es most ugy erzem, van erom valtani.
Persze, igy eleg messze kerulunk eredeti celunktol, de nem erdekel... illetve, megint elbizonytalanodtam, ahogy az lenni szokott. De mar annyit szivtam ezzel. Hol a megoldas?
Na, most abbahagyom, es a kedvesemmel megdumalom, hatha jutunk vmire...

12.07.2003
Szétment a gyomrom az idegességtől, nem kajálástól, italozástól.
Kellemesen kiszenvedős állapotban. Az Egyetlen meg shoppingol a Westend City Szentörben, mert az jó Neki, csak nehogy elkapja a karácsonyi vonal. Engem máris elkapott. Eszembe jut ez-az, régről. Pl. a Yankee, anno és a Deák Bill: Szer és szerelem. Ezt hallgattuk, kis depressziós drogosok.
#

12.06.2003
Unbelievable
HORROR. Soha senkinek ilyet. Abbahagyom, feladom. VÉGE. Bassza meg!!!!!!!
Nem részletezem. Ezt nem. Halálra, picsába.
A kontinensről is el. Netek.
A kurva Isten faszának a picsája. Na.
-*---*--
Ezer kartács.

12.05.2003
Survivor
Nem az a baj, hogy átlátszó az egész. Nem én vagyok a célközönség (Juli: ez asszem visszatér? kijelentés, 4ever). Tényleg, nem érdekes, hogy a sok balfasz nem akar belegondolni, hogy a Szigeten nyomuló csajok vajon a Sziget mellik műtermében fotóztatták műmellüket a CKM fotósával.
De könyörgöm, ne legyen a TeleSzuper elején béna vigyorral lekapott Bánhidi Orsolya (ex-Survivor -télleg, aki nem survivor-ta a Survivort, azt hogy is nevezzük?) alatt az a felirat, hogyaszongya:
"A szigeten minden átértékelődött",
mert azt, hogy a SZIGETEN mi értékelődött át, maximum a Gyulai meg én tudjuk.
kapísi, baromok???
----
SilliconValley-story:
Nagyon jól tudjuk - tudható -, hogy szerencsétlen delikvens (a képen), nevezetesen Tünde, egy kellemes kis prosti, de Miatta örülök, mert legalább pár 7ig hihet vmi másba, mint abba, hogy csak 3 napig fog erősen vérezni...

Hipp - hopp reggeli továbbra is. Hajnalban: nem voltam a magam ura - copyright by CsTom.
A nagy ijedtségben majd kiment a fejemből: az egyetlen itt aludt az ágyamban, amikor hazaértem. Boldoggá tesz.

Reggel.
Elmesélte, hosszan, részletesen, hogy mit álmodott. Én meg, korrekt komisz kisfiú, azt kérdeztem, gyógyszer dobás el?tt vagy után álmodta ezt?
Nem szeretném, hogy bogyót szedjen. Magyarázzam?

12.04.2003
A.
SüssFelNap.
Egy.
Nagy.
Szar.
Alaphangon.
De.
Ha.
A.
Közönség.
Soraiban.
Ujjnyi.
Vastag.
Aranyláncos.
Kopasz.
Arcok.
Nyomulnak.
Akkor.
Én.
Kihúzom.
A.
Csajom.
És.
Elhúzom.
A.
Belem.
Kár.
Kevinék.
Jók.
Legjobbak.
Ma.
(Bocs Pedro - holtverseny.)
SüssFelNap.
Egy.
Nagy.
Szar.
Alaphangon.
De.
Ha.
A.
Közönség.
Soraiban.
Ujjnyi.
Vastag.
Aranyláncos.
Kopasz.
Arcok.
Nyomulnak.
Akkor.
Én.
Kihúzom.
A.
Csajom.
És.
Elhúzom.
A.
Belem.
Kár.
Kevinék.
Jók.
Legjobbak.
Ma.
(Bocs Pedro - holtverseny.)
Ad vocem Don't Speak
Ha barátok lettünk volna, haverok, cimbik, spanok. De nem, hála a magasságosnak, elsőlátásra lettünk minden. Így, mikor tegnap - a Kerouac-fordítás (Bartos) szép szavával - lelkicéztünk, nem vigasztalnom volt helyes, hanem éreznem, befogadnom, megismernem, eggyé válnom, közelednem...
(Kevin nyári set-jére nyomul a flat éppen, soha nem jutok be a fürdőbe, de Ő van ott, ellenvetésem nem lehet, öröm Rá gondolni, ahogy csajosodik (saját szava), reggelire sört iszunk - itt megint Kerouac, Paradise Sal mondata: kotlós sört reggelizünk, idill.)

12.03.2003
Moloch
lassan működő vagyok, frusztrált és érzékeny. nem szabadna ennyit áldoznom Moloch-komának, de nem megy elvonatkoztatni.
"Milyen cement- és aluminium-szfinx lékelte meg koponyájukat és falta fel képzeletüket?
Moloch! Magány! Szenny! Rútság! Szemétládák és elérhetetlen dollárok! Lépcsőházak alján sivítozó kölykök! Hadseregekben zokogó fiúk! Parkokban síró vénemberek!
Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Szeretetlen Moloch! Csupa-ész Moloch! Moloch az ember vaskezű bírája!
Moloch a felfoghatatlan börtön! Moloch a keresztberakott lábszárcsont lelketlen fegyház és a bánat Kongresszusa! Moloch kinek épületei ítéletek! Moloch a háború kősziklája! Moloch a megszédített kormányok!
Moloch kinek szelleme színtiszta gépezet! Moloch kinek vére keringő pénz! Moloch kinek ujjai tíz hadsereg! Moloch kinek melle kannibál dinamó! Moloch kinek füle füstölgő sírgödör!
Moloch kinek szeme ezer vak ablak! Moloch kinek felhőkarcolói a hosszú utcákon végtelen Jehovák! Moloch kinek gyárai álmodnak és varyognak a ködben! Moloch kinek gyárkéményei és antennái megkoronázzák a városokat!
Moloch kinek szerelme végtelen olaj és kő! Moloch kinek lelke villamosság és bankok! Moloch kinek szegénysége a zseni fantomja! Moloch kinek végzete szexnélküli hidrogén-felhő! Moloch kinek neve Ész!
Moloch akiben magányosan ülök! Moloch akiben Angyalokkal homokozok! Őrültek Molochban! Faszt szopva Molochban! Szeretetlenül és férfiatlanul Molochban!
Moloch ki lelkembe korán benyitott! Moloch kiben testetlen tudad vagyok! Moloch ki felriasztott természtes önkívületemből! Moloch kit elhagyok! Felébredek Molochban! Az égből fény özönlik!
Moloch! Moloch! Automata-lakások! láthatatlan külvárosok! csontváz kincstárak! vak fővárosok! démoni iparágak! fantom-nemzetek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit faszok! szörnyeteg bombák!
Megroppant a gerincük míg Molochot az Égbe emelték! Kövezetek, fák, rádiók, tonnák! felemelik a várost az Égig mely létezik és mindenütt ott van felettünk!
Látomások! előjelek, hallucinációk! csodák! önkívületek! sodródtak lefelé az amerikai folyón!
Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! érzelmes zagyvaságból egész hajórakomány!
Áttörések! a folyón túlra! kiborulások és keresztre feszítések! sodródni az árral! Mámorok! Jelenések! Kétségbeesések! Tíz év állati sikolyai és öngyilkosságai! Agyak! Új szerelmek! Őrült nemzedék; az Idő szikláin mind lejjebb és lejjebb!
Igazán szent nevetés a folyóban! Mindnyájan látták! a vad szemek! a szent murikat! Elbúcsúztak! Leugrottak a tetőről! a magányba! integetve! kezükben virág! Le a folyóhoz! az utcára le!"
Eörsi István fordítása

Tegnapi este no commentos, mindazonáltal a bebaszás előre várható foka majdnem.
Velem részegen irtó jókat lehet vitázni, veszekedni viszont veszélyes, mert azonnal vérig sértődösbe nyomom. Sorry, drága.
Másnaposnak lenni penig jó, kiszenvedni, haláltusa, jól megérdemelt miegymás.
A többi néma csend.

12.02.2003
It began@Ráday 9.
Most találtam:
All days 2003.03.18.00:20 Hétfő-kedd (to weblog).
"Olyan végtelenül magányos és fáradt vagyok. Újraolvastam a Mellékszereplőket és visszavittem a könyvtárba, pedig mondatokat akartam bel?le. NEHOGY ELFELEJTSEM!!!
Frannyt is újraolvastam. A Nemes Nagy írást is a Babits Fekete országáról, holnapra. A Derridával nem boldogulok. A Rondót fogom lapozgatni, miközben kolbászt eszem és forró sót szorítok a fülemre. Fáj. Minden."
Hát akkor, valahogy így volt. Voltam.
----
Most viszont indulok Balázshooz, akinél 2 éve ilyenkor laktam. Minden reggel nagyon szétcsavarva Sac és Essz vitt haza, reggel 9, eszement vakító fehérség és tél és hó és fagy és Halál.
És Ő az ím aki eljött és érti a szót a húsban a csont velejében és ez a szó:
Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál
Halál Halál Halál Halál
Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál Halál
Halál Halál Halál .
de ez is csak a múlt

12.01.2003
No AIDS!
Ma van az AIDS ellenes világnap.
Részemről:
Ezt még a Szigetem csináltattam, ott csak fél órát kellett várni az eredményre, de köztünk legyen szólva, fél évnek tűnt, emlékszem, 3 deci fehérrum sok lime-mal meg 2 drogteszt kitöltésével próbáltam parámat elnyomni.

Helyreigazítás
Fenti szöveg az Ezermester 1959. novemberi számában olvasható, sehol máshol, ami eléggé sajnos. Javaslom a napi-, heti- és havilapoknak, hogy a szövegértelmezési (világnézeti?) különbségek okán kirobbanó pörösködéseket megelőzendő minden számukban hozzák le ezt az idézetet! Mennyi fáradtság, bosszúság, perköltség megspórolható lenne! Ha az olvasó a sorok közt személyiségi jogok sárbatiprását, böcsületsértést, hazaárulást, kirekesztést szagol, ezentúl nem farkast kiált majd, csak az első ilyedtség pillanatában azonnal a sajtótermék második oldalára lapoz, s máris fellélegezhet: nincs oda a Haza!
(Bónusz: az eladott példányszámok duplájára emelkedése, de ez a közhangulat rohamos javulásához képest smafu.)