Amikor már elmegy az életkedved, mert bombariadó van a kínain és a 4-es buszra szálltok, ami nem jó hazafelé, ezért kénytelen vagy a fél órás dugóban vesztegelés közepette félbehagyni az év végi szavazást kedvenc újságodban és a sarkadra állni, szállnátok le már a Dózsa György úton!, ahonnan mi sem természetesebb, a baljós árnyakkal teli lepusztult Szabolcs utcán keresztül vezet az út a Lehel térig, hideg van, egy másféle karácsonyi forgatag, akkor hirtelen a természet szavára - hasadra - hallgatva befordítod, berántod, csalogatod, irányítod párod a csarnokba, ahol hirtelen mindenki készséges, közvetlen, kellemes, a régi árak a megújult helyen és dolgotokvégeztén hazatértek bérleményetekbe, annak egyik újabban erősen preferált szegletében kezdesz eleinte kóricálni, sündörögni, terepszemlézni, majd átérezve, hogy ez tér, közeg, helyszín is lehet hát otthon, a nosztalgia, a régmúlt emléke csak
téli bosszantás!, ha ekkor tehát a burgonyát a burgonyaropogósnál tanult módon tisztítod, mosod, darabolod (gy.k.: a megtisztított, megmosott burgonyát kb. kétszeres vastagságúra daraboljuk a szalmaburgonyához viszonyítva), sós vízben puhára főzöd, szitán áttöröd, az időközben felforralt és vajjal rozsdamentes acélüstben habosra vert tejet hozzáadod, fehérborssal, őrölt szerecsendióval füszerezed, a sütőben utoljára ellenőrzöd a májast és a kolbászt, melyekről már időközben eltávolítottad a kiszáradást megakadályozó alufólia felső rétegét, szedsz, mustárt is, bőven (nemúgyvanazvendelinfiamholmaradnakakülönbözőmustárok). Egyedül ülsz a karácsonyi koszorúval, mandarinnal diszített asztalhoz, s kedved, étvágyad még az is fokozza, hogy tudod, ez már nem az a magányos vacsora, nem az a meztelen ebéd, mint amelynek
jó rosszkedvedben annyira tudtál káromkodva örvendeni.
